Life is hard

Kis magyar siralom az álláskeresési járulékról

Amihez soha nem jutsz hozzá

2020. május 31. - Angel_Angel

A történet március harmincadikán kezdődik, amikorra  is a vírusra való hivatkozással minden partnercég, akiket értékes tanácsaimmal láttam el,  felmondta, elhalasztotta, befagyasztotta a szerződéseimet. Jobbnak láttam, hogy Katás vállalkozásomat sok hasonló sorsra jutott honfitársammal egyetemben parkolópályára helyezzem. Jogilag ez szüneteltetést jelent, amivel semmi gond nem volt,  tíz perc alatt online elintéztem az egész ügyet. Naivan arra gondoltam, hogy ezzel a lendülettel az álláskeresési járulékot is elintézem. Mégiscsak a 21. században élünk, Európában, gondoltam ismétlem, naivan, és bíztatóan csengtek a fülemben Miniszterelnök úr szavai, amelyek arról biztosítottak, hogy egyetlen magyar sem marad egyedül (gondolom, a bajban), tehát én sem.

A személyes ügyfélszolgálatot rendkívül helyesen beszüntették a 8. kerületi Kisfaludy utcai Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályán, ezért először emailben érdeklődtem, mi a teendő. Kaptam is még aznap választ, amellyel nyolc kitöltendő csatolmányt is küldtek, és kértek, hogy kitöltve, aláírva vagy scannelt formában e-papíron vagy sima postai levélben küldjem ezeket vissza. Ezt azért írom le, mert a történetem során jelentősége lesz. Én, még mindig pozitív gondolatoktól fűtve, szeretett hazám gondoskodásában bízva, már másnap, április 2-n,  mindent beadtam e-papíron.  Innentől az események drámai fordulatot vettek, ugyanis három hétig nem történt semmi. Április utolsó hetében az a gondolat kezdett motoszkálni a fejemben, hogy mi van, ha esetleg az ügyintézők a Kisfaludy utcában nem annyira digitálisan képzettek, és esetleg rá sem néznek az e-papíron érkező beadványokra. Ezért ajánlott levélben feladtam az egész paksamétát a nyolc kinyomtatott és aláírt csatolmánnyal, és egy könyörgő hangú levéllel, hátha megszánnak a hivatalnál. Így tehát mind az  elektronikus, mind pedig a tradicionális postai eljárást igénybe vettem. Pár napra rá érkezett is egy email, amelyben felhívták a figyelmemet, hogy nem küldtem el scannelve az igazolványaimat, a lakcímkártyámat és az iskolai bizonyítványaimat.  Ez napra egy hónap múlva érkezett ahhoz képest, hogy beadtam az elsőre kapott mindenféle dokumentumokat. Eszembe sem jutott  vitatkozni vagy megkérdezni, miért nem lehetett ezt az első körben már bekérni tőlem, hanem még aznap bescanneltem mindent, és el emaileztem az ügyintézőnek. Pár hétig a remény éltetett. Nincs is szebb a reménynél, olyankor még az ég is kékebb, ahogy a dal mondja. De csak múltak a hetek, és mint csalódott szerelmes,  lassan elvesztettem a hitem a Kisfaludy utcai Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályában. Restellem bevallani, de eddigre Miniszterelnök úr szavai is csak üres lózungnak tűntek, igenis egyedül éreztem magam.  Május végén egy hivatalos panaszos levelet is írtam és küldtem ajánlott levélben a Hivatal vezetőjének, ebben felidéztem Miniszterelnök úr ígéretét az egyedüllétről.

Tudni kell, hogy azon szerencsések közé tartozom, akiknek a férje nem vesztette el az állását, a gyermekei már felnőttek és külön háztartásban élnek,  és nincs semmiféle hitele vagy olyan pénzügyi teher rajta, ami miatt az éhhalál fenyegetné.  Nálunk maradt egy kereső, de elgondolkodtam azokon a szerencsétlen honfitársaimon, akik egykeresős modellben léteznek, esetleg gyerekeket nevelnek, netalán gondatlanul hiteleket vettek fel egy jobb élet reményében. Ők hogyan élik túl ezeket a hónapokat, amíg gyakorlatilag semmi nem történik? Pár nappal a panaszlevél elküldése után ismét kaptam egy emailt ezúttal egy másik ügyintéző hölgytől, aki türelemre intett. Azt írta, 3000 regisztrációt kell feldolgozzanak, és ez lassan megy. Egyrészt 3000 regisztrációs kérelem tényleg soknak tűnik, de azt gondolom, hogy ha a Kormányhivatal vezetője jó  vezető lenne, akkor az emberi erőforrásokat úgy mozgatnák, hogy ne legyenek ilyen drámaian elhúzódó ügyek. A mai napig, (május 31) még semmiféle előrelépés nem történt az április 2-n beadott regisztrációs igényemmel. Pénzt természetesen nem kaptam egy forintot sem, de még papírokat sem, amelyek új reményt ébreszthetnének bennem. Mivel férjem meglapogatta a vállam és a "majd eltartalak, bébi", felkiáltással zárta az itthoni lamentálásomat, elvetettem az ülősztrájk szervezésének gondolatát, bár napokig dédelgettem a tervet a fejemben. Láttam magam, ahogy kis uzsonnás csomagommal üldögélek a Kisfaludy utca 11 előtt, és néha meglobogtatom a nyolc csatolmányt, a két diplomám fénymásolatát és a Kata szüneteltetését igazoló dokumentumokat. 

Kedves sorstársaim, úgy látszik, egyedül maradtunk. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lifegetshardereveryday.blog.hu/api/trackback/id/tr5615731618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2020.06.02. 09:42:59

Értem. Akkor mit szóljon az akinek előjegyzett műtétje maradt el, vagy közvetlen életveszélyt kivéve semmilyen orvosi ellátáshoz nem jutott?
Kellő önmérséklettel tudomásul kell venni hogy helyzet van, amikor mások a prioritások.
Nem mondom hogy a te problémád nem probléma, de ezt most önállóan kell megoldanod.
Aki nem él totális társadalmi elszigeteltségben az 2-3 hónap jövedelem nélküliséget viszonylag könnyen el kell hogy viseljen, mert létezik számára az államon kívül más segítség forrás is.

ember100 2020.06.02. 09:43:07

Helló !

Két diplomával még hiszel a mesékben ? :)

nagyonanyuka 2020.06.02. 09:43:13

Hát igen, mi van azzal, aki egyedül él egy albérletben, vagy a párja is elvesztette a munkáját, vagy dolgozik, de öt gyereket tartanak el...? Pusztuljanak éhen, menjenek aludni a híd alá?
"netán gondatlanul hiteleket vettek fel egy jobb élet reményében" - nem gondolom, hogy az emberek többsége azért vesz fel hitelt, mert annyira meggondolatlan. Hanem pl. azért, mert máshogy esélye sincs lakáshoz jutni, sőt, talán egy mosógépet venni sem az elromlott régi helyett...

gyászhuszár 2020.06.02. 09:43:22

ja, ez ilyen sajnos. semmi ujdonsag nincs ebben. ez soha sem mukodott normalisan Magyarországon, soha! mintha megbelyegeznek az embert mert hirtelen munka nelkul maradt. lenne mit tanulni a bűnös osztrakoktol ahol 1 nap alatt el lehet intezni a hasonlo ugyeket es a zseton is erkezik.. hat ez van, lehetunk buszkek, okosabbak mas nemzeteknel, meg lehet nagyot almodni de elobb itthon kellene rendet tenni es nemcsak dumalni hanem tenni is a hazaert es azokert akik benne laknak. mindegy. a szokasos..

kedvesjános 2020.06.02. 09:43:27

"Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért."

Tralfamador75 2020.06.02. 09:43:32

"Restellem bevallani, de eddigre Miniszterelnök úr szavai is csak üres lózungnak tűntek."

Ugye, ő maga mondta:
"Ne figyeljenek oda arra, amit mondok; egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok!"
Szóval... mi a kérdés ezután?

Szelid sunmalac 2020.06.02. 09:43:41

Miert, mire szamitottal? Hogy a keved vezeto beall papirokat pecseltelgetni? Neki hazat kelk menteni, a lanyait es unokait sajat labra allitani, a regi-uj magyar tokesosztalyt felhzilalni es tovabb tomni. Ennyi teendo mellett nem vargatid el, hogy minden igerete betarthato legyen. Majd holnap a szaktarsak hivatalosan a tv-ben, vagy bolgar hobbi-orosz-propagandista helpdeszkesek kozzeteszik, hogy azt nem is o mondta, nem is azt, nem is ott, es a hazugsagoddal vegveszelybe taszitod a hazad.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2020.06.02. 09:43:52

Nem mintha számítana, de nem járulék, hanem járadék. A járulékot fizetjük, a járadékot kapjuk. Egyébként meg Orbán nyaljon sót.

Rodney_2 2020.06.02. 09:44:00

Engem az lepett meg ebben a történetben hogy KATÁs vállalkozóként egyáltalán jogosult lennél ilyen izére. Tudtommal a KATA a legpofátlanabb, bár törvényes adóelkerülés, miből is jutna ilyenkor még álláskeresési járulékra. Ha alkalmazott lennél és 3 évig folyamatosan fizetnéd sz SZJA-t és a közterheket, akkor kaphatnál 3 hónapig valami pénzt. Gondolom majd annak idején jó sok nyugdíjat is szeretnél...

Belzebubo 2020.06.02. 09:44:07

A kedves posztoló elhisz még bármit is ennek az alaknak, amikor már 10 éve megmondta, hogy ne azt nézzék, amit mond, hanem amit csinál :-)

Viola68 2020.06.02. 09:44:11

Április 21 és újpesten nem kértek sem bizonyítványt, se kilépőpapírokat, csak az említett kitöltendőt és visszaküldendőt. A visszajelzések 1, 6 és 15 naptári nap után voltak. A tájékoztatás alapján, ha van jogerő ami 15 naptári nap és hónap 20-a előttre esik, akkor hó 25- én utalják a járandóságot. Gyakorlatilag, a megnövekedett ügyfélszám miatt, nem reális szerintem a 60 napos ügyintézési határidő. Erre a helyzetre nem lehet felkészülni sem a hivatal, sem a megtakarítás nélkül élők részéről. Albérlet, gyerektartás és felfüggesztett hitelek. Gondolom más is ebben a cipőben jár, vagy még rosszabb a helyzete, mert engem, legalább élelmez a családom. Egy biztos. Ugyan az van, mint bármikor az elmúlt 30 évben, miszerint az aktuális hatalom gyakorlóinak, fogalmuk sincs a valóságról.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.06.02. 09:44:19

Na ne vicceljünk már azzal, hogy 3000 az sok! Persze, ha mindenkit szivatnak a második körös küldéssel, akkor az hatezer.
Amúgy mi ebben a bonyolult? Elvileg elég lenne egy igazolás, hogy megszűnt a meló meg a végzettségről szóló papír. A munkaviszony tartalmát meg adóazonosító jel alapján tessék lekérni pl. a Navtól. Innentől meg két kérdés, az egyik, hog jár-e, a másik, hogy mennyi és esetleg az, hogy meddig.

232323 2020.06.02. 09:44:33

Az, hogy ez a nemtudom... a emberek felénél (több?) nem így van, az pedig rettenetes és sajnálatos. Nulla pénzügyi oktatás, nulla felelősség, nulla bármi.

232323 2020.06.02. 09:44:42

Sok diploma van, de tartalék nincs? Mondanám, hogy menj külföldre, de ott se fog senki helyetted spórolni, tartalákolni vagy gondolkodni.

Elsődleges szempont, hogy mindenki (minden család!) rendelkezzen 6-12 hónapnyi tartalékkal: annyi pénz kell, hogy ha semennyit se adnak le az életszínvonalból viszont bevétel egyik napról a másikra 0 akkor is megéljenek.

Nemtudom, egy kiscsalád budapesten saccra rendelkezzen mittudomén.. 3-6M forinttal alsó hangon. Nem hiszem, hogy ez olyan nagyon sok.. tessék spórolni és felkészülni. Jelzem, hogy ezt nem befektetni kell, hanem cashben a számlán tárolni (esetleg lekötve tartani, hogy valami szánalmas 1%ot kamatozzon.

Röviden: 6 hónapnyi családi bevétel pihenjen a számlán. Sajnálom.

studkell 2020.06.02. 09:44:54

Iszonyatosan megugrott a munkanélküliség, túl vannak terhelve. A vezetőjük meg nem tud hirtelen háromszor annyi embert felvenni, betanítani egyik napról a másikra, ez még a versenyszférában is a lehetetlennel egyenlő. Viszont álláskeresési járulék nem létezik, csak álláskeresési járadék. Járulékot fizetsz, járadékot meg kapsz, nagyon nem mindegy.

"már másnap, április 2-n,"

Mondd ki! Április másodikán, vagyis április 2-án. Tudom, piszlicsáré probléma az előzőhöz képest.

exterminador 2020.06.02. 09:44:59

Elképesztően naiv ember vagy, ha bármit vársz a foglalkoztatási osztálytól.

nyikk 2020.06.02. 09:45:02

Jó reggelt, te kis naiv.
És akkor innen el lehetne gondolkodni a két diplomád hasznosságán, esetleg az eddig végzett munkád értékén...sosem késő más irányba váltani.

Dorinda41 2020.06.02. 10:18:38

A férjem elvesztette az állásás. Mi a XX-XXIII. kerületi munkanélküli hivatalhoz tartozunk a János utcába. Felhívtam őket, azonnal elmondták, hogy mit kell beküldeni, mit kell csatolni, milyen email címre. Megírtam az emailt, kaptam egy halom nyomtatványt még aznap. Beküldtem mindent amit kértek április 9-én, 16-án kaptam választ, hogy elfogadták a kérelmét. Jött a pénz is időben. Szóval vannak jól működő munkanélküli hivatalok is. Szerintem vezető kérdése.

odamondó 2020.06.02. 10:45:20

@studkell: ha már helyesírással kötekedünk. Nézzük meg mennyire hülye a helyesírásunk: mond ki! Ez a tipped. Namost:

2-án= kettőán
Ugye a nem helyes és szerintem logikusabb verzió:
2.-án=második-án
Na ennyit a magyarról.

Sandor Szajcz 2020.06.02. 12:50:28

Sziasztok,

Egyrész nem kevés adót illetve járulékot fizetnek a Magyarországon dolgozó és/vagy vállalkozó emberek, abból kellene a jelen helyzetben megsegíteni a munkanélkülivé váltakat.. Tehát az adófizetők pénzéről beszélünk, ezt az állami pénz kifejezést ideje volna elfelejteni. Az államnak nincs és nem is lesz pénze, csak az, amit adóből és járuléból illetve egyéb jogcímeken beszed.
Másrészt nem lehet az út szélén hagyni a tömegével munkanélkülivé válltakat, márcsak azért sem, mert ez a bűnözést, rossz esetben a fosztogatást von maga után. Akinek nincs mit ennie 2-3 hónap után, az nem fog válogatni a módszerekben.
Harmadrészt itt Írországban az adófizetők pénzéből fizetnek a járvány miatt munkanélkülivé válltaknak, függetlenül attól, hogy elérték-e már a jogosultságot, hiszen nem lehet senkit sem éhen halasztani. Nem kell hozzá más, minthogy a cég, ahol a dolgozó be volt jelentve, elektronikusan jelzni, hogy munkanélkülire küldte a dolgozót és a munkanélküli elektronikusan elfogadja. Kb. 1 nap. Ezek után heti 350 EUR-t kap a dolgozó 12 hétig (ez itt a minimálbár alatt van valamivel, szóval a megélhetésre elegendő, de dőzsölni nem lehet belőle).
Az Ír kormány jelezte, hogy akik ezt igénybe veszik, azok majd, ha megint lesz munkájuk, kapnak egy kis különadót a nyakukba, hogy megtérüljön.
Kecske is jóllakik káposzta is megmarad.
Valahogy így kéne Magyarországon is.

Tisztelettel,
Szajcz Sándor

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2020.06.02. 13:21:32

@Rodney_2: Mondjuk azt, hogy a KATA egy viszonylag normális adónem kezdő és mellékállású kisvállalkozásoknak. Hosszú távon főállásban nem annyira bejövős a kis nyugdíj miatt - már, ha hiszünk a nyugdíjmesében -, de az alacsony adó abban segít, hogy legalább el tudjon indulni az egyszeri kényszervállalkozó anélkül, hogy az első bevétel előtt már kifizesse a gatyáját.